Alex Middleton történetei

A városban 17 civil szervezet kérvényezett tüntetési engedélyt, ebből csupán 5 kapta meg az engedélyt, és szabályozva lett, hogy egy eseményen nem tartozkodhatt több mint 2000 ember. A rendőr kapitány a következőt nyilatkozta. 
-Fontos este ez számunkra, és nem kívánunk tüntetéssel foglalkozni, a csökkentett szüneti létszámunk során, és ezért lehet csupán 5 darab megtartva és az is korlátozva. A város 5 különböző pontján, teljesen eltérő útvonallal lesznek ezek megtartva hogy ne ütközhessenek. A rendőri jelenlét, a legkisebb rendbontást is felosztja. Kérem a családokat, időseket, és a egészség és mentális betegséggel levő emberek maradjanak a lakásukban míg a rendőrség további tájékoztatást nem ad. Köszönjük törelmüket.
Allie és Alex szinte egyszerre szisszent fel. A város történetében ez a mai egy nagy este lesz. Amint lemegy a nap, emberek tömegei fognak rombolni és küzdeni az igazukért a Kormány ellen.
- Szóval a rendőrség most szólidan kijárási tilalmat rendelt el? – kérdezte Allie. A lány összehúzva magát, a körmét harapdálva nézte a TV-t. A nap lassan kuszott lefelé az égbolton. Délután hat óra volt. 
-Körülbelül. – Válaszolt Alex. A két tinédzser egymásnak dölve ült a nappaliban a kanapén félmeztelenül. Alex telefonja hirtelen megcsörrent. 
Alex anyukája volt, megkérte Alexet hogy vegyen fel egy csomagot nem messze Allieéktől. A fiú félre forditotta a fejét, megcsókolta a mellette szúszogó lányt, és elmondta neki hogy elkell mennie, és fél óra múlva már itt is van. A lány aggódva nézte ahogy felment a lépcsőn felöltőzni a szerelme, majd kiment az órákon belül forrongó utcákra. Egy könnycsepp gurult le az arcán. Féltette Alexet.

A nap még eléggé fent van az égen. Bár már narancssárga, kb. 1 óra mire teljesen sötétek lesznek az utcák. Erre jutottam miközben a napba bámultam és gondolkodtam. Gyorsan felpattantam a biciklimre, és elindultam. Tényleg nem volt messze, de pont elég akadály volt út közben. Végig jobbkezes utca, forgalmas útak, csövesekkel teli erdő, és megint csak forgalmas útak. Az útvonal kellőkép ismerős volt, régen sokat jártam arra. Rögtön gyorsan kezdtem tekerni hogy kiérjek minél elöbb a ház körzetéből. Igazából a környék már nem volt nyugott egy cseppet sem. Foci meccs volt a közelben, így egy csomóan ott tomboltak. Szél süvített a fülem mellett. Nem szoktam pólóban kimenni bicajozni így ez csak még különlegesebbé tette. 20 perc. Mire odaértem a nap már fél úton járt. Egy fekete szemüveges srác adott át egy hátizsákot és megfogadtatta velem hogy nem nézek bele míg haza nem érek. Megfogadtam, és ő meg beszállt a fekete BMWjébe. Vagy nagyon komoly volt a srác vagy csak enyhén para. Minden esetre amilyen gyorsan csak tudtam vissza siettem. Az erdőben már csupán néhány nővényen csillant meg a narancssárga fény, és ezeken a területeken kivül az erdő sötét volt. Alakokat láttam az keresztező ösvényeken, megbámultak, én meg gyorsabban tekertem. Az erdő végén amilyen gyorsan csak tudtam átvágtam a villamos síneket, a frászt hozva az épp közeledő villamosvezetőre. A hosszú jobbkezes út következett. Gyorsan tudtam végig száguldani az kereszt utcákon, mivel az utcák autótól nagyrészt kiüresedtek. De nem emberből. 
Gyűltek az emberek, utca sarkon figyeltek
minden apró porszemet
 Gyűltek az emberek, a család sórakozott a kapunál
sorban, kisgyerekkel anya karján
Gyűltek az emberek, kopaszok figyeltek
miként suhantam el mellettük 
Gyűltek az emberek, lepacsiztak egymással
miközben tervet forraltak
Gyűltek az emberek, utcán át ordibáltak
pletykálták az esti programot
Gyűltek az emberek, mosolyogtak
készen álltak.
Már csak körülbelül 400 méter választott el attól hogy haza érjek, mikor egy utcába keveredtem kissebb embertömeggel. Négy, öt mellett átmentem és már túl is voltam rajtuk majdnem,  csupán két ember halladt elöttem. 
Hirtelen minden fehér lett, és vakító, sípolt a fülem, és a vakító fehérségből egy ököl rajzolódott ki, ahogy sebesen jött felém.
Az utolsó dolgok amikre emlékszem hogy a fejem a betonra rogy erőtlenül, és a vérem íze a számban...