Tudod, az hogy ha szeretsz, vagy csak kedvelsz valakit, az olyan mint a magasugrás. Futsz, ugrasz, repülsz, leérkezel. Ahogy futsz, erőt és sebességet gyűjtesz, pont úgy mint amikor egy kapcsolatot keresel, vagy épp felgyógyulsz egy régi emlékből. A fejedben a szíved hangos kalapálása visszhangzik, a szemed csak a célon tartod, agyad ráállítod. Ahogy a célhoz érsz, elrugaszkodsz, és az összes izmod összeszorítod hogy még jobb légy, megdöntsd az eddigi kétejeket, és túltégy mindenkin. Pont, mintha közel kerülnél hozzá és készen állnál szeretni őt, jobban mint ahogy bárki addigi élete során . Elugrasz, és aztán csak repülsz. Az hogy átrepülsz e az akadályon az egyetlen dolog amire gondolsz, és ha igen, mi lesz utána? Dobogó, aranyérem, híresség? Majd földet érsz a puha szivacson, az összeszorított szemed lassan kinyitod, és hátra nézel. Sikerült az amire, egész eddig készültél? Napok, hetek, hónapokat szántál rá, és sikerül?
A legtöbb embernek igen. A célt megugorva boldogan sétál el, és az a sok előkészület meghozza gyümölcsét. Hát nem? Amikor megfogja a kezed, megpuszil vagy megcsókol. Nem ezekre a lágy érintésekre vágytál? De igen. Erre készültél. Boldog vagy, Ő is boldog, mindenki őrül nektek.
Na és íme vagy én. Aki megugrotta, aki napok,hetek, hónapok hosszú hosszú idejét szánta rá a célra, a boldogságra, a beteljesülésre, majd amikor hátranézek, látom hogy a bot meginog, és leesik. Nem sikerül megugrani, nem sikerül a cél amiért küzdtem. És ahogy körbe nézek, kiábrándult arcok, és észre veszem, soha nem is volt esélyem. Felállok, és szinte hallom ahogy a cél a régi ugrót hiányolja. Késdöfés a mellkasomba. Így történt. Így vagyok egy szerencsétlen. Amikor elhatározod hogy meg lesz a cél, amikor újra mosolyogni kezdesz hogy váó talán lehet esélyem, amikor újra kezded azt amiben „tehetséges”-nek mondanak több mint fél év kihagyás után, csak ő miatta. És a végén pofára esel, hisz a cél másé, más kapta az aranyérmét, és tudod hogy a te nyakadba sose fog arany érme ragyogni. Ideje feladni.
És újra üres vagy, újra kitépik a kezedből a „tehetséged” újra csak egy senki leszel. Újra itt vagyok, újra ott ahol kezdtem. Egyedül, üresen.
Exile. It takes your mind...again.
Exile. It takes your mind...again.
You got sucker's luck...
Have you given up?
Does it feel like a trial?
Does it trouble your mind the way, you trouble mine.
Exile. It takes your mind...again.
Exile. It takes your mind...again.
Oh, you meant so much...
Have you given up?
Does it feel like a trial?
Does it trouble your mind the way, you trouble mine.
Does it feel like a trial?
Now, you're thinkin' too fast you're like, marbles on glass.
Vilify. Don't even try.
Vilify. Don't even try.
You got sucker's luck...
Have you given up?
Does it feel like a trial?
Does it trouble your mind the way you trouble mine.
Does it feel like a trial?
Did you fall far for the same emptinesses again?
Vilify. Don't even try.
Vilify. Don't even try.
Vilify. Don't even try.
Vilify. Don't even try.
Vilify.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.