Alex Middleton történetei

 A kezeim már készültek a hátra ugrásomhoz, már a padon pihentek, mikor elrugaszkodtam, a pad hátra tolódott, és majdnem elestem. Hátra néztem, és láttam Matthew vigyorgó képét. A srác, nos, felebarátom volt. Alapból a srác irtó fura volt. Mindig csöndes volt, egyedüli, és szörnyen pedáns. Olyan volt mint egy átlag felnőtt 35 év körül. Nem cigizett, nem ívott, és mindig azt csinálta, amit édes szülei mondtak neki. Nem volt magánélete. Az más hogy nem tudsz róla, és igenis van, de neki nem volt. Néha még azon is elfilóztam hogy meleg, amivel nekem nincs bajom, de amúgy meg is volt az indokom, hisz többet fogdosott fiút, mint lányt, többet nézett fiút mint lányt, többet beszélt és törődött a fiúkkal mint a lányokkal. Ha jól tudom volt egy barátnője egyszer, de mást igazán nem.  Az hogy szinte bárkiből kiszedek bármit, nála nem működött.  Már egy csomó lánytól tudtam meg hány barátja volt, mikor, merre, csinál e érdekes dolgokat, úgy szint fiúkkal, de nem tudom, nála nem.  Lehet, hogy nincs is mit kifaggatnom. Talán. Matthew alacsony volt, egész jó kondiba. Freerunnerkedet szabad idejébe. Ezen kívül gitározott, így sok szabad ideje sem volt, és még World of Warcraft-ozott is. Unalmas srác volt és még fura is. 

Végül is a pad kihúzásra annyi volt a válaszom hogy bemutattam neki.  Jó 2 milliméterre az arcától. Persze a srác ezt nem tűrte és felállt, majd a szemembe ütött, ököllel, teljes erőből. Először feketeség köszöntött be a látásomnak aztán pedig fényes fehér fény. A világ kezdett kitisztulni előttem, de minden homályos volt. Abban az időben Ő volt a 2. aki a szemembe húzott be. Az hogy homályosan látok, alig zavart, hisz a mindennapi életben is a legtöbbször bambulók. Nem állhattam ott semmit sem téve, így mondogattam neki hogy ’Hogy képzelted te Paraszt!? ’ Nem akartam vissza ütni neki, mivel tudom, hogy ilyen esetekbe elszáll az agya, és örült kis gnóm lesz, aki simán megölne. Nagy szó tudom, de ha láttad volna a szemébe a lángoló dühöt, a arca vörösségét, a bőrén kipúposodó vérereket, akkor te is így gondoltad volna. Viszont mindig rajta volt a bőr karkötő, amit a nővérétől kapott, Olaszországból. Ez volt a célpont így megragadtam a kezét, mert még mindig harcban álltunk, és közbe a másik kezéről letéptem a bőrkarkötőt. Nekem mondogatja mindig, hogy ne karmoljak, de most az ő körmei álltak mélyen a bőrömbe. Tudtam, ha visszaadom, azzal megadom magam, de ő csak mondogatta, hogy adjam vissza. Ijesztő volt, mégse féltem tőle. Egyáltalán nem. A karkötőt eldobtam, és mondtam neki, hogy menjen érte. Nem láttam merre repült, de óra után sem találtam a földön. Mondtam neki, hogy menjen érte, erre ő bedurcizva leült, és elmotyogta, hogy dehogy megy.
Mielött vissza húztam volna a padot, oda szóltam neki hogy ’ oké cicus. ’

35 perccel az eset után…

A suliból kiérve szorosan követtem, egyetlen követőjét Matthewnak és Yassennek, Eli-t.  Kővető az tulzás is mert inkább a seggnyalójuknak nevzném őt. Aztán elérkeztünk Matthew mellé, aki csöndesen sétálgatott hazafelé, én meg bele kezdtem a szónoklatomba, amit ott improvizáltam.
- Eli, tudod, elvenni valamit, amit fontos az illetőnek, sokkal erősebb és okosabb gondolkodásra vall, mint visszaütni. – Én tudtam és Matthew is hogy miről beszélek, de Eli szörnyen hülye volt.
- De tőlem nem is vettél el semmit. – válaszolta, én meg majdnem a homlokomra csaptam. Láttam, hogy Matthew értette, és lehunyta a szemét.
Úgy majdnem 100 métert sétáltunk csöndben, mikor tovább folytattam. Mivel Eli hülye volt, én mindig is megpróbáltam segíteni neki, hogy több legyen az osztály háziállatánál. De hülye volt, és akárhogy próbáltam nem sikerült. Nem akartam neki megmondani, hogy milyen legyen, vagy hogy mit tegyen, én normális életet, akartam neki.
- Tudod mit Eli? Hagylak, hagy maradjon a fejed Matthew és barátja seggében.  De így nem lesznek barátaid…Mert ők nem azok.
Eli nagyon sietett, nem akarta tovább hallgatni, amit mondtam, mert tudod, az igazság fáj.
Nem bántam, mentem a saját utamon, Matthew már nem is érdekelt. A másik irányba ment a Metrón. A metró pont beérkezett, és amikor kinyílt az ajtó a narancssárgás használt fényen, az emberek arcán, magán az egészen érezni lehetett, hogy meleg van, és elhasznált levegő. Úgy is volt. Ilyenkor nagyon utáltam metrózni. Egy tök aranyos lány elé álltam be. Ő ült. Néha összenéztünk, és ilyenkor elpirult. Játszottam vele, tudtam, hogy úgyse lesz semmi. 2 megálló múlva, emberek motyogását hallottam, Mert valaki nagyon sietett és áttörte a tömeget. Megfordultam, de addigra az ismeretlen már ott volt mögöttem. Matthew volt, előkapott a zsebéből egy nyitva lévő rúgós kést, és belém döfte. Nem fájt, nem igazán éreztem, de mégis, görcsösen összerándultam. A késre vigyázva a kezem amilyen szorosan csak bírtam hasamra szorítottam ahova kaptam a kést. Láttam, hogy Matthew-t senki nem vette észre, és csöndben lelépett. Én a aranyos csaj ölébe estem, ami elég ciki volt, de bocsánatért esedezve rögtön felkaptam magam. Elkaptam a telefonom, tárcsáztam a 911-et. Miközbe kicsöngött, és a lányra néztem és láttam, hogy véres lett a gatyája.
- Sajnálom tényleg. Tessék, kifizetem. – és a kezébe nyomtam 10.000 forintot. Reméltem elég lesz. Amikor megállt a metró felvonszoltam magam a metró állmoásról.
- 9-1-1 emergency. How can I help you.
- Lekéseltek, vérzek, segitségég. 10. utcai megálló. …