Egyedül állok a tér közepén. A turisták körülöttem fotózkodnak, hallgatják a turista vezetöt, de legtöbbeket nem érdekli a turista vezető, de a tér közepén álló egyedüli fiú sem. A saját bajuk, vagy jó módjukkal voltak elfoglalva. A telefonjukat babrálták, a cigijük füstjét bámulták, vagy épp a két idiótát a tér szélén. A cigaretta csikket behajitotta az emlékműbe és folytatta az értelmes nézést, oda figyelés tettetését. Nem tudta mit jelent az nekünk. Mit jelent az nekem. Egyedül voltam, mert a barátnöm, és az egyik legjobb barátom lehivtak a térre. Lehívtak, és közölte velem a lány hogy szakit, és a barátommal jár most már. Lassan elindulok. Szél fújja a hajam, a ruhám. Valami véget ért. Nem volt ugyan az. Boldogan álltam eléjük amikor mondták. Nem erre számitottam. Le sétáltam a földalattiba. Itt volt az első össze bujás vele. Itt kezdödött az egész. A kisföldalatti lassan begurult az állomásra és az ajtói lassan sziszegve kinyiltak. Felszálltam, és leültem a szövet székre. Az ajtó becsukódott, a vonat lassan elindult. Az alagútban robogott, az ablakain kiszűrődő fény bevilágította az egész alagutat. Valami véget ért. Valami fáj.
Leszálltam a föld alattiról és felsétáltam. Parkban kötöttem ki. Ide jöttem. Át szeltem az utat, és a réten haladtam tovább. Lefeküttem a hideg pázsitra és néztem az eget. Lassan felhök gyültek az égen, massziv fekete felhök. Az eső eleredt. Mindenki rohant fedezékbe. Hatalmas szél is kerekedett. Aztán elegem lett, fáztam fáradt voltam, és tudtam azzal hogy magam sajnálom nem lesz jobb, felkeltem, és halattam. Nem tudtam egyenesen menni, gondolataim mindenfelé száltak, probáltam össze szedni, rájönni ki vagyok. Megbotlottam, és a nedves mocskos sárban landoltam. Fájt a térdem, a hátam, de felálltam, mert haladni kell. Valami véget ért, valami fáj. Felálltam, csorgott rolam a sár és a víz de tovább kell menni. És mentem. Csak mentem. Mentem, elestem. Aztán felálltam, és hatalmas levegöt vettem, össze szedtem magam és probáltam kiegyenesedni, de elestem. Rá a betonra. Hultak alább a cseppek. A testemen a bör mindenütt felszakadt. A ruháim rám simultak, a hajamról a szemembe csurgott a víz. Magamba néztem és megláttam hogy nézek ki. Mindenhol zuzodás, sár, és víz. Mocskosan feverek a betonon. Beismertem és feltudtam kelni. Fel álltam, erőt vettem magamon és mentem. Soha nem adom fel. Valami véget ért, valami fáj. De már erősödtem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.