Visszatértem trombitások adják hírül. Emberek rohannak a nagyváros kapuhoz, üdvözölni a csatából visszatért, hős hercegüket. A kapu lassan kinyílt. Nemesek, lovagok jönnek be dicsőn, de belép a herceg, vagyis jó magam erős fehér paripámon, és hatalmas ujjongás vesz körül. Ahogy ülök a lovamon, a népemen végig nézve rájövök, mennyire nem szeretem a lovakat, de a nép elfeledte ezt velem. Visszatérem. Igen újra itthon. Hirtelen egy suhanó hang és íjak lepik el a kék eget. A várfalról lőnek, rám és a népemre. Lovamról lepattanok, és előhúzom a hüvelyből a fényes ezüst edzet kardom.
A szemem szélsebbesen felnyilik, és hatalmas fénnyel találja szembe magát. A metrón ülök. Gyorsan zug a sötét alagútba. Régi fényei bevilágítják az ablakon keresztül, de nem sokáig, mert kiérkezünk hirtelen az állomásra. Felpattanok a helyemről és leszállok. Össze fogom a kabátom, felhuzom a cipzárt, és folytatom azt a rövid utat melyet minden nap megteszek. Unalmas, és hosszú…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.