Kint ülök az ablakban. A hó mindenhol elolvatt, és ami idáig fehérel volt beboritva, most kizöldült. Bár még Február van, a levegő felmelegedett, és a növények éledeztek.
Amikor a villamoson robogtam haza felé, egy katica bogár mászott az ablakon. Szegény fogságba volt a villamos belsejében. Tenyerembe vettem a szegény jóságot, kihúztam a villamos mocskos ablakát, és kiártódtam a kezem. A katica megborzongott és elszállt.
De most az ablakomban ülök. Fél 5 felé járt az idő , és bár hosszú napom volt, még láttom a napot ahogy lemegy. Ez meglep és örülök neki mert télen mindig sötét volt mikor az utcába értem. Ebben az évben megváltozott valami. Megváltozott a látás módom. Értékelem a szépséget, a művészetet, és az emberi élet szép és rossz oldalát. Fű és zöld növények lepték el a dombot melyen nem is rég csúszkáltam le. Hogy most már nem lesz rossz cselekedet, öngyilkosság, fájdalom? Sajnos ezek a dolgok lesznek is voltak is, vannak is. De most már tudom értékelni az élet szép oldalát. Lágy szellő simogatja arcom, lehunyom a szemem, és elmosolyodok. Elkezdődött valami. A nap egyre haladt le a horizonton, sötétséget hozzva maga után, de előbb, fényével aranyra festve az égbolt közeli felhöket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.