Alex Middleton történetei

- Ne szólj hozzám! – Kiáltott rám és leült a kőre, én meg utána. Hogy ki ő? Miért ne szóljak hozzá?

Hamarosan.

A szobámból ki se mozdulok 2 hónapja. Leugrottam az egyik hídról az osztály társammal. Én túl éltem. Ő nem. Sajnos nem tudtam magam vigasztalni azzal hogy nem én voltam, mert én mondtam neki. Én akartam. A szobámba zárkóztam. Pszichológusok akartak velem beszélgetni de senkihez nem szóltam. Eső vizet, és havat ittam, maradék csont száraz csokival. Senkihez nem szóltam. Ennyinek éreztem magam. Legyengültem, meghaltam. Jelképesen természetesen mert itt vagyok és hallatom a hangom. 42 kiló lettem a magam 175 centi méterével. Sírtam. Többször elájultam. A második hónapba nem bírtam tovább, le mentem, benyúltam a hűtőbe és egy sajtot, és egy hús szeletet húztam elő. Sétáltam a konyha felé mikor össze estem, de magamnál voltam. Anyám rögtön jött és megragadta a karom hogy felhúzzon. Én elrántottam a karom, és feltápászkodtam. Kiszedtem a kenyértartóból 2 nagy karéj kenyeret, és össze csaptam a sajtot, és a húst. A kezembe szendviccsel, kitántorogtam a külső ajtón. Anyám az ajtóig követtet, és ott megállt. Örült hogy végre talpon lát. Ugyan arra sétáltam mint az este. A végzetes este. A fejembe hallottam a tüsszögést és elmosolyodtam. Felnéztem az égre, de most csillagok helyet, nagy kék ég terült felém. Sietve elérkeztem oda ahol találkoztam az osztálytársammal. Itt a betonba zuhantam és könnyek hulltak alá a szememből. Felkell állnod. Biztattam magam. Tovább sétáltam mire egy síró lányba botlottam. Azt mondta vége az életének. Megy a hídnak. Mondtam neki hogy ne de csak ment.

Én követtem, míg ott nem állt a híd palánkján. Pont ott ahol én álltam. Készen állt az ugrásra de az utolsó pillanatba megragadtam, és vissza húztam. Most ott ülünk a kövön.

- Hidd el még megköszönöd.

- Dehogy. Nem értheted mi történt velem.

- Dehogynem. Sajnos. Sajnálom de nem engedhetlek.

- Muszáj, semmi közöm a barátnődhöz.

- Nem volt a barátnőm.

- Dehogynem. Tuti smáro – itt elakadt a lélegzete és a szemembe nézet. Kék szeme mintha át láttak volna gondolataimon. Vörös ajka közelit, mi legyen megcsókoljam? Mielőtt átgondolhattam volna forró ajka számhoz ért, puha teste hozzám ér. Átkarol én viszonozom. Indulni kéne, hát lassan elengedem. Felállunk mind ketten, és elindulunk a híd lábához. Lassan, előre meredve. Nem értettük hogy jött ez. Amikor leérünk, a lány a híd lába felé veszi az irányt és magával ragad. Lent körbe nézünk, beton talp, sáros terület. Leveszem a kabátom és leterítem a földre, és leülök. A lány követi a példám. Ő is lehuppan.

- Még a neved se tudom te titokzatos idegen – töri meg az éj csendjét.

- Alex hercegnőm. – és elnevetjük magam. – De neked se tudom még a neved.

- Sam, Samantha. 14 éves, 23-madik suli tanulója.

- Én a 11-esbe járok. – mind ketten mosolygunk.

- Gondolom nincs most barátnőd. Volt már?

- Nincs, és még nem is volt. Sajnos. Te viszont nagyon jól nézel ki, volt már barátod? – emlékeztem vissza mikor a lágy utcai fény világította meg. Cső gatyája, egyedi pólója, és aranyos pulóvere fedte testét.

- Volt. De azokat nem is nevezném kapcsolatoknak. Nagyon gyerekesek voltak.

El fekszünk. Az égen megannyi felhő sebesen haladt fölöttünk. Aranyos, kis, bárányfelhők voltak. Nem tudtak egy percre ugyan ott maradni, vagy legalább ugyan olyannak maradni. Nem is volt baj mert mindenfélét formáltak. Egymással versengtünk ki mit látott. Mikor Sam felkiáltott hogy szív, én meglepődtem, és elmerengtem az égbe tekintve. Ennél csak az lepett meg jobban mikor Sam felém hajolt. Az arcán hatalmas mosoly ragyogott, haja viszont meg az én arcomba lógott. Elnevettem magam, és a füle mögé igazítottam. A fejünk egyszerre kezdett közeledni, és jól össze koccintottuk. Sam felnyögött és vissza feküdt.

- Hé, semmi baj. – nyugtattam.

- Dehogy is nincs. Tudtam, hogy elrontom! – kiáltott magára.

- Nem is rontottad el. Ez lett volna az első csók igaz?

- Igen – mondta szipogva. Mindketten oldalra néztünk, mélyen egymás szemébe. Megsimogattam a fejét, és az ajkam érintettem az övéhez. Aztán ő most hosszabban és résnyire nyitott szájjal. Aztán visszahúzódott. Még nagyon réssel az ajkaink között újra. Ez volt az utolsó Sam ráérzett, és boldogan fojtatta. Egymást öleltük, hol fejét fogtuk a másiknak hol a hátát. Csók, csók hátát követte. A nap lassan kúszott, az autók gyorsan gurultak, a járókelők lassítottak nálunk, mint egy híres szobor csoportnál, sirályok boldogan szelték az eget. Amikor kiélveztük felálltunk és leporoltuk magunkat. Most tűnt csak fel hogy járókelők vettek körül minket, és amikor felálltunk elkezdtek tapsolni. Én megilletődtem, és megpusziltam az arcát. Ö vissza puszilt és integettünk egyet, kettőt, aztán kéz a kézben távoztunk.