A szél süvit a fülem mellet. Szélsebbesen gurolok le a hídról a biciklimmel. Az égen egy felhő sem volt, csak a lemenő narancssárga nap ragyogott. Pólómba kapott a szél és így lobogtatta. Egyenesbe érek, le a biciklis útra a Duna mentén. A Duna vizén tükrözödött a narancssárga nap. Hirtelen, szinte a semmiből, egy nő tünt fel elöttem. Szakadt, sáros ruhába volt. A harisnyája is szét volt szakitva, arcán hegek éktelenkedtek. Alig állt a lábán, és épp hogy befaroltam elötte.
- Kérlek segits. A fiam. Segits – Mondta könnyekkel küzködve.
Le szálltam a bringámról, falhoz állitottam, és követtem a sikátorba. Hirtelen hátulról megragadott egy férfi, és a falhoz vágott. Az arcom a falba csapódott aztán összeestem. Jöttek még 3-an, és elkezdtek rugdosni. Bordáimba, csontjaimba hatoltak az erős rúgások. Egy idő után abbahagyták, egyik letérdelt mellém. Magasba lendítette az öklét, és sokszor arcon vágott, könnyem kicsordult, és az utolsó ütéstöl elájultam. A világ elsötétedett, és lehunytam a szemem.
Esik az eső. Zuhog. Mindenem átázott.
Egy forgalmas, 3-3 sávos út volt elöttem. A közepén villamos választotta ketté az utat. Lassan beállt a villamos az állomásra. Arctalan emberek száltak le a villamosról. Autók suhantak el elöttem. A forgalmas utat keresztül szelte egy macskaköves út. Busz állt be az állomásra.
Hirtelen hatalmas villanás töri meg a nyugalmat. Az út széli magas 8 emeletes háznak több ablakaiból lángok törtek ki, és a ház szép lassan sülyedni kezdett. Minden lelassul. Az emberek arcára ráfagy a félelem, és a meglepetés. Minden megáll csak én maradtam. Hol vagyok? Miért vagyok itt? Mi ez a robbanás. Hirtelen minden elszemcsésedett, és az ég éles fehérséggel egyre erösebben felvillant, míg aztán minden fehér lett.
Egy korházba találtam magam. Középen álltam a vároban. Mindenhol zür uralkodott. A növérek szélsebesen tolták a hord ágyakat. Mindegyik embernek a hordágyon fennakadt a szeme, habzott a szája, és mindene vörös volt. Egy ember megragadta a vállam, és felé fordultam.
- Segitsen. – mondta halálos hörgéssel, szájából vér fröccsent rám, szeméböl tört elö a vér csepp könny helyet. A háttér megváltozott, egy üres sivatagban találtam magam. Nézem a vérző embert, ő elenged, és a homok messze elfujjta.
Lassan nyitottam ki a szemem. Földön fekszem egy nadrágba. Át kutattom a zsebeimet, az irataim megvannak, de se a pólóm, se a mobilom, se a bringám nem volt meg. Valamivel leöntöttek. Fekve maradok, vissza tér a fájdalom. Mozdulni nem tudok, és már este van. Késő este.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.