Zuhogott az eső. Mindenem elázott. A lány ott állt előttem, és várta a választ a kérdésére.
- Jössz velem? – ez volt a kérdése, és most, most tényleg elgondolkodtam rajta.
- Igen. – feleltem, és nagyot sóhajtottam. Megyek. Itt a vége.
Felléptünk a tető legszélére. Egy panelház legtetején álltam. Meztelen felső testel, és egy fekete farmerben. De nem voltam egyedül. A kezemet fogta egy csodaszép, barnásvöröses, göndör hajú lány, aki csak egy bugyiban volt. Meg csókoltunk egymást, és készen álltunk.
Az ugrás előtt, végig gondoltam ki is vagyok. A nevem Alex Middleton. 15 éves vagyok. Apám nyolc évesen elhagyott, szinte semmit nem hagyva hátra. Anyámtól idén elszöktem, és ez már a hatodik hónap nélküle. Sophieval 7 hónapja ismerkedtem meg, és jártunk. Kitartott mellettem, és segitett feldolgozni az otthon hiányát. Szippantottam egy utolsót, és bólintottam Sophienak. Ugrottunk. A lábunk egyszerre hagyta el a tető peremét. Szálltam, mellettem Sophie szállt a barátnőm, és itt rádöbbentem, nem kellet volna. De már mindegy. A beton vészesen közeleg, és mind a ketten kiterülünk rajta. Végül belőlem is csak egy vérfolt lesz a sok közül. De esés közben rájöttem, még élni alkarok Sophieval. Még élni… De a beton közeledik. Egyre csak közeledik…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.